A gyermekek tiszteletére ma este ismét kék színben ragyog majd a BME Q épülete

A Gyermekjogok Világnapja alkalmából a Műegyetem idén is csatlakozott az Unicef Magyarország hazai kezdeményezéséhez, ami a gyermekjogok érvényesülésének fontossága mellett, a világszerte segítségre szoruló gyermekek egyre növekvő számára kívánja felhívni a figyelmet.

Minden évben november 20-án a világ számtalan pontján ikonikus épületek, közintézmények öltöznek kékbe, szó szerint rávilágítva a 31 éve elfogadott Gyermekjogi Egyezmény jelentőségére.

Tavaly a Műegyetem a felsőoktatási intézmények közül elsőként saját programmal is csatlakozott a hazai rendezvénysorozathoz, hiszen egyetemi környezetben a gyermekek tehetségének, képességeinek kibontakoztatásához, a tanuláshoz való joga különösen nagy jelentőséggel bír.

A járványhelyzetre való tekintettel idén saját program szervezésére nem volt lehetőség, azonban a mai napon a BME Q épülete ismét kék színben tündököl majd. Az elmúlt évi programról itt olvashat bővebben!

A koronavírusjárvány komoly hatással van a gyermekek életére – írja legújabb, a Gyermekek Világnapja előtt nyilvánosságra hozott jelentésében az UNICEF. Miközben a fertőzött gyerekek tünetei általában enyhék, a növekvő fertőzöttségi adatok és a járvány oktatásra, valamint táplálásra gyakorolt hosszútávú hatásai egy egész generáció jóllétét fenyegetik. Az Unicef Magyarorzág programjairól,kezdeményezéseiről bővebb információ a szervezet honlapján olvasható)

A Műegyetem azt vallja, hogy a gyermekeké a jövő, és a tudás megszerzésében mihamarabb partnerré kell válni. 2015 óta évről-évre népszerűbb a 8-14 éves diákok részére szervezett nyári tábor, a BME Gyerekegyetem, és az ahhoz kapcsolódó Gyerekegyetem Plusz program, melyek legfőbb célja a fiatalok tudományos érdeklődésének felkeltése és annak hosszú távú fenntartása.

A pandémiás helyzetre való tekintettel múlt szombaton az online térben nyíltak meg a Műegyetem kapui a gyerekegyetemisták előtt. A Gyerekegyetem Plusz Online program keretében az érdeklődő iskolások „Otthoni kísérletek, csináld utánam!” címmel kísérhették figyelemmel Härtlein Károly mesteroktató előadását. Aki jól figyelt még egy izgalmas versenyre is benevezheti magát. A Gyerekegyetem Plusz Online programmal kapcsolatosan bővebb információt itt talál!

Ahogy november 17-én a Koraszülöttek Világnapja alkalmából lila színben pompázott a Q épület, ma november 20-án az Unicef kékjét viseli majd a gyermekjogok érvényesülésének jelentőségét hangsúlyozva.

A kijárási tilalom időkorlátait szem előtt tartva, már közvetlenül sötétedést követőn felgyúlnak a fények azok kedvéért, akik egy esti séta keretében személyesen kívánnak gyönyörködni az érintett épületek kékes ragyogásában.

KK. 

fotó: VIK SPOT fotókör